A 2017-es verseny támogatói

Kulisszatitkok – Sümeg Trail II.

Már csak egy hét van hátra a versenyig, sűrűsödnek a tennivalók. Néhány szervezési dolgot elárulok, hogy lásd, nem egyszerű a dolgunk.

156 online jelentkezőnk van eddig, így  nagy dilemma, hogy hány főre lőjjük be a versenyt. Jó lett volna csak online rendezni, úgy könnyebb, de aztán bevállaltuk a helyszíni nevezést is.

A befutóérmek darabszámát már jó előre meg kell mondanunk, hiszen itt készítí nekünk egy kézműves, Rózsa Béla, Sümegen, Neki anyagot kell hozzá vásárolni, ami nem mindegy, hogy mennyi. Először 500 főben limitáltuk a versenyt, de aztán úgy láttuk, nem lesz annyi, így 300 db-ot rendeltünk meg. A nyertesek éremszáma fix, akárhány induló van, 30 db helyezettünk lesz. De mennyi legyen a befutó?

Ugyanígy nagy kérdés a rajtszám mennyisége. Kategóriánként hányan fognak indulni? Mennyi legyen? 150 darabot kértünk mindegyikből.

Idén chippel mérünk, mert tavaly nagyon munkaigényes volt a kézi adminisztráció és volt is belőle tévedés, amit remélhetőleg jól kezeltünk utólag. A szolgáltatót már januárban lefoglaltuk, mert a nem horribilis áron dolgozók hamar elkelnek. Van az időmérésnek egy fix összege, a résztvevők számától független (itt százezer forintos nagyságrendben gondolkodjatok). És a verseny előtt másfél héttel meg kell mondani, kategóriánként, hogy mennyi chippet kérünk. A chip darabonként 200 Ft, ami nem sok, de ha a nyakadon marad 100 db, akkor…  325 lett, biciklisekkel együtt.

Nyaksál… Sokat filóztunk rajta, hogy legyen-e póló, mert sok helyen azt adnak.  de aztán úgy döntöttünk, hogy a nyaksál praktikusabb. Többféleképpen lehet használni, uniszex, uniméret , ja és olcsóbb is. Kitaláltuk, hogy ezt adjuk a várban és akinek nincsen, az nem futott fel. Tavaly ugyanis a szájbarágás ellenére is volt olyan, aki “elfelejtett” felmenni. Igen, de ismét a szokásos kérdés: hány darab? Itt is maradtunk a 300-nál. A beszerzése megint érdekes volt. Írtam nagy cégeknek (Decatlon, Intersport), hogy ez megy ezt rendezzük, tavaly ez meg ez volt, tudnak-e adni vagy legalább beszerzési áron odaadni sálat. Sokan nem válaszoltak, Decatlon írta , hogy ők csak nagy szervezeteket támogatnak. Hurrá! Mi sajnos nem vagyunk nagyok, de köztük volt egy név, ami reményt adott: Máltai Szeretet- szolgálat. Van Sümegen, segítőkész ismerős is van szerencsére, így sikerült megszerezni (igaz, még nincs nálunk) beszerzési áron a sálakat. 

És akkor vannak még egyéb dolgok, ha lesz egy kis szusszanyásni időm, azt is megírom egy következő bejegyzésben. 

Iván Anita

Tüzes táv

Tüzes – kerékpárosok futama
🚴‍♂️🚴‍♀️🚵‍♂️🚵‍♀️Idén újdonságként hoztuk a kerékpáros futamot, ami a 21 km-es erős, futó szakaszon halad, de nem megy fel a várba. 
A kerékpáros futam indul először, 10.00 órakor, de természetesen ők is részt vehetnek a 🤸‍♂️zumbás bemelegítésen.
4️⃣5️⃣6️⃣️Chippel ellátott rajtszámot és indulócsomagot kapnak.
🍌🍍🍎🥗🍿 5 frissítőponton töltekezhetnek.
🏅 Minden beérkező érmet kap.
Az első három helyezett dobogóra kerül.
🥣🍲Minden induló ebédjegyet kap és részt vesz a tombolasorsoláson is.
A nyaksálért nem kell feltekerniük a várba.
💲💵💲A nevezési díj 5.500 Ft, ha augusztus 29-ig jelentkezel online vagy a Tourinform Irodában,és aznap el is utalod vagy befizeted az árát. Utána már csak helyszíni nevezést fogadunk el, melynek díja 7.000 Ft. 
Ezen a távon 14 év alattiak nem indulhatnak.
Ha elég erősnek érzed magad hozzá, itt jelentkezhetsz:
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfgQYD4OR3jHhDvls…/viewform

Erős táv – 21 km

21 km – erős. Erős lelkű futóknak ajánlott. 
Hasonlóan indul, mint a csípős táv, de kiindul Csabrendek felé és a gerincen fut végig⛰️. Érinti a Fehérköveket🏔️, aztán csak megy-megy-megy az erdőben, aztán visszafordul, aztán csak jön-jön-jön és egyszer csak visszaér a városba. Utolsó erőfeszítésként megmássza még a várat🏰, gyönyörködik a tájban, leszalad a lejtőn és szépen- ügyesen beérkezik a célba🏃‍♀️🏃‍♂️.
A futam a kerékpárosok után indul, 10.10 perckor. A 84-es út alatt azaluljáróban halad át.
8️⃣9️⃣🔟 A nevezők chippel ellátott rajtszámot és indulócsomagot kapnak.
🤸‍♂️🤸‍♀️🤸‍♂️Zumbás bemelegítéssel indulhatnak neki a távnak.
🍌🍑🍔🍿🥗🌭🎂🥛🍻🍺 5 frissítőponton dőzsölhetnek.
Négy kategóriában hirdetünk első 3 helyezettet:
45 év alatti nő🥇
45 év alatti férfi🥇
45 év feletti nő🥇
45 év feletti férfi🥇
A várba felérve egy nyaksálat kapnak, amivel igazolják, hogy tényleg ott jártak.
Finom ebéd is jár az indulóknak.🥣🥗
💲💵💲A nevezési díj 5.500 Ft, ha augusztus 29-ig jelentkezel online vagy a Tourinform Irodában,és aznap el is utalod vagy befizeted az árát. Utána már csak helyszíni nevezést fogadunk el, melynek díja 7.000 Ft. 
Ezen a távon 18 év alattiak nem indulhatnak.
Ha elég erősnek érzed magad hozzá, itt jelentkezhetsz:
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfgQYD4OR3jHhDvls…/viewform

Csípős táv – 8 km

Csípős táv útvonala, 8 km. Itt már erősen megizzadhatsz. 😅😅😥😓😰
A futam utolsó előttiként indul,10.20-kor, miután a 21 km-esek elmentek. 
4️⃣5️⃣6️⃣️A nevezők chippel ellátott rajtszámot és indulócsomagot kapnak.
🤸‍♂️🤸‍♀️Zumbás bemelegítéssel átmozgathatják izmaikat a futam előtt.
Négy kategóriában hirdetünk első 3 helyezettet:
45 év alatti nő🥇
45 év alatti férfi🥇
45 év feletti nő🥇
45 év feletti férfi🥇
A várba felérve egy nyaksálat kapnak, amivel igazolják, hogy tényleg ott jártak.
Finom ebéd is jár az indulóknak.🥣🥗
Két frissítőponton tölthetik fel magukat.🍌🍎🥛
💲💵💲A nevezési díj 4.500 Ft, ha augusztus 29-ig jelentkezel online vagy a Tourinform Irodában,és aznap el is utalod vagy befizeted az árát. Utána már csak helyszíni nevezést fogadunk el, melynek díja 6.000 Ft. 
Ezen a távon is jöhetnek még 14 év alatti gyerekek, Nekik ingyenes a nevezés, de szülői beleegyezzés szükséges.
Ha még nem jelentkeztél, itt válhatsz csípős futóvá:
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfgQYD4OR3jHhDvls…/viewform

Csemege táv -1,4 km

A CSEMEGE táv útvonala, 1,4 km. 
😅 De azért az izzadság itt is garantált, hiszen jó kis emelkedővel indul.
🚶‍♂️🚶‍♀️Kezdőknek, gyerekeknek ajánljuk, akik bele akarnak kóstolni a futóverseny hangulatába.
1️⃣️Az indulók kapnak rajtszámot, de náluk chippes időmérés nem lesz.
🤸‍♀️Részt vehetnek a zumbás bemelegítésen, hogy ne merev testtel induljanak neki a távnak. 
🎖️Természetesen minden nevező indulócsomagot és befutóérmet kap és az első 3 helyezett felállhat a dobogóra, kupával és éremmel a nyakában.🏆🥇🥈🥉
🥣🎁A nevezők ebédjegyet és tombolajegyet is kapnak, így jóllakottan és ha szerencséjük van valamilyen ajándékkal mehetnek haza. 
💲💵💲A nevezési díj 1.100 Ft, ha augusztus 29-ig jelentkezel online vagy a Tourinform Irodában,és aznap el is utalod vagy befizeted az árát. Utána már csak helyszíni nevezést fogadunk el, melynek díja 2.000 Ft. 
📢A csemege futam indul utoljára, 10.30-kor dörren el a startpisztoly.
🧑Az indulás 14 év alatti gyerekeknek ingyenes, de szülői beleegyezést kérünk.
Ha még nem jelentkeztél, itt megteheted:
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfgQYD4OR3jHhDvls…/viewform

Hihetetlen teljesítmény

Halál Völgyében még gépkocsival is nagy óvatossággal lehet átkelni. Nyaranta itt a legmagasabb nappali hőmérséklet bőven 45 Celsius fok fölött van. Itt rendezték meg a világ legkeményebb futóversenyének tartott ultramaratont, a Badwatert, amelyen Lubics Szilvia fantasztikus teljesítménnyel a nők között a 4. helyen végzett.

A magyar versenyző korábban három alkalommal nyerte már meg a Spartathlont.

A Badwater 217 kilométeres futóverseny, amelynek célja a tengerszint felett 2530 méteren van. Lubics Szilvia most indult el először ezen a viadalon. Nem indulhat el a versenyen akárki – a szervezők maguk választják ki azokat, akik részt vehetnek ezen.

“A magyar futónő Facebook-oldalán számolt be az eseményekről. A szintidő 48 óra volt, Lubics 36 óra 9 perc és 12 másodperc alatt ért célba. Ezt írta: “Csodás helyszínen egy meglehetősen extrém kihívás volt a Badwater számomra, amire nem hiába volt a felkészülés is szokatlanul nehéz, még így is csak nagy küzdelmek után tudtam végigérni a pályán.

Lubics Szilvia
Lubics Szilvia